2011. április 17., vasárnap

"Pihenős nap"

Tegnap megbeszéltük Csabival, hogy ma pihenős napot tartunk, mert az előző három napot végigpörögtük, úgyhogy egész nap fekszünk és csak enni fogunk felkelni...
Egészen 11-ig hagyta is, hogy ebbe a tévhitbe ringassam magam, de akkor kidobta magából a matrac, megint kifakadt hogy elege van belőle hogy 3 napja ketrecben alszik (mert van ágya, de nincs benne ágyrács) és azonnal fordítsuk meg, hogy legalább kilásson belőle=)
Tulajdonképpen az egész szoba az én légterembe tartozott, ő meg egy homokozónyi helyre volt besuvasztva=P Most megfordítottuk, így 4 karó közt alszik=)
Reggel azért sikerült néhány embernek hírt adnom magamról, megnéztem egy filmet (a Gullivert) és kitaláltuk, hogy este megnézzük a Ponyvaregényt, mert rengeteg epizódja felelevenedett bennünk az utóbbi napok forgatagában.
Reggeliztünk magos barnakenyeret (azt vettünk, mert Csabi szerint az az egyetlen ehető kenyér itt) vajjal és lekvárral (igen, fura volt... de megkívántuk a lekvárt), aztán összerántottunk még három bringát menetkész állapotba, hogy az itt vendégeskedő gyógytornásznak készülő lánytársaság is érezze a vasárnapi biking in sunshine feelinget. Sajnos az egyiküknek nem jutott méretben megfelelő bringa, mert ugye még a nőivázasok is majdnem mind viking-méretűek, úgyhogy kapott a csomagtartómon egy falatnyi helyet meg egy Intersportos törölközőt. A cél megint a tegnapi volt, mert még nem jártak az Északi-Tengernél, nekünk meg halálmindegy bármerre tekerünk, fülig ér a szánk közben.
Ma már 1cm-es mélységig bemerészkedtünk, de jéghideg a víz, úgyhogy csak a parton bóklásztunk, sört ittunk, a lányok napoztak, a holland gyerekek sárkányt eregettek. Ja és szóba kerültek a holland lányok , de a magyar csajok szerint nem is szépek, meg egyébként is egyformák... mondhatni egyformán csúnyák. Mi ezzel nem értettünk egyet, úgyhogy eldöntöttük, hogy nincs ízlésük, és lassan elindultunk haza. Írtunk egy-egy CV-t, holnap munkakeresés...
A vendég lányokat meg végül visszafogadtuk a bizalmunkba, mert annyit esznek, mint egy madár, úgyhogy jutott nekünk is spagetti, és nem kellett főznünk=)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése